Bűvészetek völgye 2008

Egy kis ajánló. Augusztus 1-én 19:00-kor Kapolcson lesz látható a Veszprémi egyetemi színpad előadása Szentivánéji káosz címmel. Az előadás trailerét itt nézheted meg.
3-án a kapolcsi Faluházban látható a Koplaló Mátyás (17.00), valamint az Odulakó című produkció (20.00), mindkettő a Teleszterion színházi műhely előadása.

(A belinkelt plakátokon szereplő időpontok természetesen már érvénytelenek)

Street Kings (2008)

Az utóbbi idők akciófilmjei bullet timeban röpdöső ezüstgolyóktól és elpusztíthatatlan képregényhősöktől hemzsegtek, kissé meg is lepődhet a néző, amikor a Streer Kingstől a Piszkos Harry filmek zsánerének életben tartásán kívül egyebet nem kap.Felesleges dolog mélyen elmerülni az eredetileg furmányosnak szánt, valójában viszont lapos történeten, a lényeg úgyis az lesz, hogy vannak a mocskos zsaruk és a tiszta zsaruk. Ilyen egy zsarufilm, és ilyen ez is. Nagy vallomásokkal, hosszan egymásra fogott fegyverekkel. Ellentmondásos főszereplővel. Keanu Reeves már alapból ellentmondásos figura. Nem rossz színész, és nem jó színész, jelen is van, meg nincs is jelen, helye is van egy ilyen moziban, meg nincs is. A Mátrixba azért mindenképpen jobban odaillett. A baj az, hogy ez a mozi akkor sem lehetett volna nagyobb, ha egy valóban nagy színész játssza Keanu szerepét. De nem is akart sokkal jobb lenni.A megszokott elemekkel a megszokott hatásmechanizmusokat szorgalmazza, a régi klasszikusokból táplálkozik, és hollywood tapasztalataira támaszkodik. A korrupt zsaru mindig utálatos, az alkoholista hős nyomozó lelkének becsületcsillagocskái erősen fénylenek, a tapasztalatlan srác pedig az öreg róka társául szegődve válik áldozattá, ami meg is szorongathatja a nézők kőkemény szívét. A gépezet így éri el, hogy meglegyen a zsarufilm-hangulat, és hogy ne röhögjük ki szegény nyomozót, ahogy a záró képsorokban véres ingben halott társa jelvényét szorongatva a napkeltét nézi.

Wanted (2008)

Kb. 90 perces faszán megkomponált videóklip a Wanted, hívhatjuk a 21. század akciófilmjének, vagy egy nyugati mozin szocializálódott (egyébként vitathatatlanul tehetséges) orosz rendező agymenésének. Nem akarom feleslegesen járatni a számat, a csúcspont, amikor Angelina Jolie egy 1200-as tuningladával belehajt a mozgó vonatba. Hogy erre 2008-ig kellett várni! Hát most megkapjuk lassított képekkel, szexszi sminkkel és Swarzeneggeri magaslatokban röpdöső monológokkal. (James McAvoytól még sokat várhatunk a jövőben!) Megosztó film, lehet utálni és imádni, ami jó. A langyos dolgokat kiköpik.

The Forbidden Kingdom (2008)

Gondoltátok volna, hogyha összegyúrjuk a Gyűrűk urát A sárkány visszatérrel és Az utolsó akcióhőssel, akkor abból valami működő dolog tud kisülni? Én nem voltam ilyen jóhiszemű. Pedig a The Forbidden Kingdom rendkívül szórakoztató mozi, ebben a mesefilmes kategóriában utoljára a Csillagpor tetszett ennyire.Jason Tripitikas (Michael Angarano) tipikus amerikai kölyök, aki betegesen rajong a Bruce Lee filmekért, gondolhatjátok, a lányoknál annyival kevesebb sikere van, ráadásul a környék ifjú bűnözői is rászállnak. Kishíján összetöri magát, amikor lezuhan egy háztetőről, azonban nem a benzinszagú betonon ér földet, hanem egy olyan mesevilágban, ahol mit sem ér az az ember, akinek legalább egy picikét nem jó a kung-fu-ja. Innen aztán amolyan Gyűrűk urás (található vicces utalás is) utazásba kezd hősünk, gyűrű helyett egy varázserejű harci botot kell eljuttatnia a Majomkirályhoz, hogy az felszabadíthassa végre az országot.

A film látványvilága a meseszép keleti tájak szándékosan kiszínezett víziója, ami jót tesz a hollywoodi giccshez szokott szemnek is, de senki sem mondhatja, hogy ronda. Kicsit fantasys, kicsit meg kung-fu filmes, még a pár éve ünnepelt Hősre is hajaz. Viccesre és pörgősre koreografált harci jelenetekkel van telerakva, a humort szerencsére végig nem mellőzi.Akkor kezd azonban igazán érdekessé válni, amikor váratlanul azt vesszük észre, hogy a különböző kultúrákból vett adalékok remekül illeszkednek egymáshoz. Mert a hős útja tipikusan hollywoodi, az akciórészek meg teljesen keletiesek, ráadásul a főszereplőn kívül szinte az összes színész ázsiai. Amellett, hogy Michael Angarano az utóbbi évek egyik legszeretnivalóbb tinédzser álmodozója, engem meglepett, hogy Jackie Chan és Jet Li mennyire szimpatikusak voltak a szerepeikben. A párosítás tökéletesen bejött, és nem csak akkor, amikor püfölték egymást, tudtak megnyerően humorosak lenni, és a film hangulatához sokat hozzátettek.
Ráadásul Rob Minkoff, a Stuart Little kisegér rendezője magas szintű profizmussal vezényelte le a sztorit, aminek csupán megbocsájtható gyengeségei akadtak. Összességében tehát kiváló szórakozás a film, amellett, hogy a két karate-etalon összeeresztése már önmagában kellemes pillanatokat ígér. A női főszereplő (Yifei Liu) pedig olyan bájos, hogy csak na! Nem dícsérem tovább, nézzétek meg.

Verdák (2006)

Az egyre növekvő Wall-E láz hatására eldöntöttem, hogy megnézem az egyetlen általam kihagyott Pixar animációt, a Verdákat. A mosolyt még most sem lehet letörölni az arcomról. Biztosak lehetünk benne, ezekben az emberekben ott a Pixarnál olyan kreatív energiák működnek, hogy ütvefúrókkal is képesek lennének hitelesen elmesélni a Rómeó és Júliát.Hiszen a mese éppen erről, a másképp mondásról szól, ahogy maga a film is, és itt levonhatunk egy következtetést, amit a valamirevaló filmbuzik már pedzegetnek egy ideje. Aki emberségről, összetartásról, szeretetről akar őszinte mozikat nézni, az nézzen animációs filmet (abból is inkább Pixarosat). Mert amíg az igazi színészek esetében csak kevesen képesek tartósan magas színvonalon szórakoztatni, addig a Pixar figuráinak ez lazán megy. Ki hitte volna 10 éve, hogy a jó és a rossz archetípusainak megjelenítésében egyszer egy olyan műfaj fog az élen járni, amiben húsvér szereplők nincsenek. Csak remény van benne, hisz őket is megalkotta valaki.A Verdák egy pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmünket, nagy szemű, kedves „játékautókkal” meséli el, miért nem vezet sehova a karrierista magatartás, és miért helyes út a másik tisztelete, elfogadása, a barátságok megőrzése. Ha ezt az utcán mondom neked, kiröhögsz. Ha pedig végignézed a mozit, elégedetten bólogatsz. Vedd meg a DVD-t a gyerekednek, vagy inkább vidd el a Wall-E -re, arról is csupa jót hallani!

Chaos Theory (2007)

Ryan Reynolds menedzsere minden valószínűség szerint saját szakmájának egyik legjobbja. Ryant előbb harmatgyenge pukizással tarkított tinivígjátékban szerepelteti (Buliszervíz), hogy aztán a még szélesebb nézőközönség egy képregény franchise (Penge) vámpírölő figurájaként ismerje meg. Az utóbbi pár év pedig azt mutatja, mindez csak útkeresés volt, Ryan igazi színészi kvalitásait drámák, elgondolkodtató, mély alkotások körvonalazzák. A hibát pusztán ott dobja a gép, hogy Ryan Reynolds középszerű színész, még megnyerő tekintete sem ellensúlyozza eszköztárának komoly hiányosságait, vagy ha nem akarok virágnyelven fogalmazni, ripacs. Gonosznak érzem magam, mert a Chaos Theory egész korrekt fekete komédia, melyben Scarlett Johansson jelenlegi kedvese (ez a momentum lényegtelen, csak számomra nem az) élete legjobb alakítását nyújtja, az említett ripacskodás csak néhol jön elő benne. Ott viszont közel sem áll olyan jól, mintha Johnny Depp csinálná.Tök jó az alapsztori. Az életét végletekig rendszerek szerint szervező figura véletlenszerű sajnálatos események miatt elveszti a redszerezésbe vetett hitét, és úgy dönt, hagyja magát a káosz útjaira tévedni. Tök jó alapsztori, mert aktuális, mert gyakran látni ilyet. A főszereplő egyértelműen a ma embere, aki megpróbálja megtalálni a helyes utat a káosz közepette. És abban is mai, hogy amikor az út mégsem bizonyul föltétlenül helyesnek, infantilissá válik, vagy részegen bámulja a naplementét és sajnálja magát. A gondolat mindenképpen ott van a sztori mögött és Reynolds kifogásolható munkáját is figyelmen kívül lehet hagyni, így egész kellemes szórakozás a Káosz elmélet. Több csak akkor lehetett volna, ha keményebben csinálják meg Frank Allen ámokfutását, ne adj isten egy kis tragédiával is megfűszerezik az eseményeket. Ehhez azonban a stáb már nem volt elég bátor.

Így viszont nem volt elég nagy tétje a dolgoknak. Meg hát így olyan mozi született, amire pár év múlva már senki nem fog emlékezni. Megjegyezném, hogy a kakipofozgató The Nines-nál ez sokkal jobban tetszett, és még arra is elég volt, hogy ne utáljam többé ezt a Reynolds gyereket.

Kritika: Rémálom az Elm utcában

Wes Craven 1984-es horrorfilmjét klasszikusként szokás emlegetni; ennek megfelelően nincs olyan filmszerető ember, aki ha látta, ha nem látta, Freddy Kreuger nevét ne ismerné. A teljes testfelületén égési sérülésekkel borított, egyik kezének négy ujján késeket viselő gazfickó az első megjelenése óta már számos folytatást megélt, szerepelt reklámokban és megidézték egyéb filmekben is. Ő a filmtörtélem egyik ultimate badass-e, aki kacagva mészárolja le a rosszat álmodó tiniket.

Érthető lehet tehát, hogy horror-rajongóként nagy várakozással néztem Freddy kalandjainak első állomása megtekintésének elébe.

(Figyelem! Erős spoiler-veszély!!!)

Mielőtt belefognék a film elemzésébe, hadd tegyek egy kis kitérőt a filmélmény egy meghatározó eleme, a magyar szinkron felé. Az általam megszerzett szinkron az önkéntesek által készített, roppant hasznos, hiánypótló Internetes Szinkron Adatbázis adatai szerint 1997-ben készült egy kereskedelmi csatorna megrendelésére. Ehhez képest olykor azt az érzést ébresztette bennem, hogy a statiszta-szerepben megszólaló színészek előző nap még VHS-kazettára dünnyögtek valami igénytelen fordítást, és most el vannak képedve, hogy már ilyet is lehet. Az első gyilkossággal gyanústott fiú elkapásakor az egyik rendőr kiadja az utasítást társának, hogy bilincselje meg a srácot, mire az úgy rikkantja a "rendben"-t, hogy az egy "adok neked egymillió dollárt ajándékba, jó?"-tpusú mondatra illő reakció lehetne. De az első szembesülésem a szinkron nyújtotta élvezetekkel a lánya sikítozására rányitó édesanya által lehengerlő böszmeséggel benyögött "Jól vagy, Tina?". A magyar szinkron olyan utánozhatatlan hangulatot ad a filmnek, amiből minden más nemzet népei sajnálhatják, hogy kimaradnak.

Persze vannak árnyoldalai is ennek. Freddy félelemkeltőnek szánt röhögése például, nem tudom, mennyire szándékosan inkább egy "színész gyengén játssza, hogy fuldoklik"-szituációt idézett bennem. A főbb szereplők azért viszonylag jó szinkront kaptak, bár Takátsy Péter hanghordozását meggyőződésem szerint csak idióta vígjátékokban lehet elviselni, itt valahogy ő is beleillett a képbe.

A szinkron egyébként nem az egyetlen tényező volt, ami miatt nem azt kaptam a filmtől, amit vártam. Ugyanis a képernyőn való első megjelenésétől kezdve a további tíz percben azon kacagtam jóízűen, hogy mit művel első filmszerepében a tejfelesszájú Johnny Depp. A csúcspont ebben akkor érkezett el, amikor a hátsó kertből hallott gynaús zajokra kivonuló társaság daliájaként odaveti a sötétségnek, hogy: "Szétverem az ocsmány pofádat, akárki is vagy"; majd közvetlen ezután már egy macskát kezd el szólongatni. Természetesen mindebben az is közrejátszik (nem tudok a szinkronról leszakadni), hogy az előbb említett Takátsy ezen mondatokat egy ötös skálán nagyjából mínusz egyes beleéléssel mondta fel.

Sajnos a legkevésbé Freddy magyar hangját találták el, amikor Tinát szólongatja a homályból, az minden, csak nem félelmetes.

Tulajdonképpen a tegnapi filmélményem alapján nehezen tudom elképzelni, hogy ezen a filmen bármely 14 éven felüli egyáltalán izguljon, nemhogy féljen tőle. Pedig a rendezés egy mai horrorfilmhez képest elképesztő ötletkavalkádot sorakoztat fel. Mégis a remek nyolcvanas évek-hangulat ellenére egyes színészi alakítások és a néhol már-már perverz módon rossz szinkron miatt eleinte nevetést, később már unalmat váltott ki belőlem. Nemrég egy ismerősöm mesélte az egyik Freddy-film rá tett hatását, miszerint utána hónapokig nem mert elaludni. Hát én már a játékidő alatt kis híján elaludtam.

Szerettem volna borzongani, de megakadályoztak benne az olyan pillanatok, mint amikor az általa kitört ablak rácsát kétségbeesetten rázogató főhősnő a szemben levő házban tartózkodó apjáért kiabál, mire a ház elé e célból küldött rendőr megjegyzi: "Mégiscsak szólok a hadnagynak", én pedig magam előtt látom ahogy az ezt megelőző jelenetben Till Attila... hmmm... Görög Zita felolvassa a kis papírjáról, hogy a nézők szavazatai alapján Forrest Gump úgy dönt, mégiscsak szól a hadnagynak.

Lehet, hogy a Rémálom az Elm utcában jó horror, sőt, én is úgy vélem, hogy az. De az adott körülmények között egészen más filmélményben volt részem. Sajnos. De végtére is így is jól szórakoztam, úgyhogy részemről jöhet a többi epizód!

Előzetes: Fáydalom Marci

Max Payne-előzetes Marilyn Mansonnal, bullet-time-mal, stukkerről lassított felvételben leszökkenő hópelyhekkel és formás női combokkal.

Terminator - avagy mitől marad életben egy franchise

A nagy volumenű bejegyzéscímhez mérten szerény néhány mondatot szeretnék idebökni egyik kedvenc sci-fi akciómmal kapcsolatban. A sorozat, a Sarah Conor Cronicles ad ürügyet egy kis áttekintésre terminátor témában. Tegnap megnéztem a pilot epizódot, és vegyes érzelmekkel zártam be a lejátszót. Egyrészt még ennek az alacsony költségvetésű tévéfilmnek is akadtak olyan pillanatai, amik libabőr közeli állapotba kerítettek (ehhez nálam egy zenei részlet, vagy ügyes beállítás is elég), másrészt a sorozat "jó terminátora" mellett nem tudok szó nélkül elmenni, ez a Summer Glau vitathatatlanul gyönyörű teremtés. A franchiset - jutott eszembe - elsősorban a rajongók érdeklődése tarthatja fenn, illetve a stúdió bizadalma a franchise rajongóiban. És mivel én teljesen, de nagyon terminátor rajongó vagyok, tisztelegvén a franchise nagyszerűsége előtt, sorra veszem az eddig vásznon, vagy képernyőn megjelent terminátorokat a teljesség igénye nélkül (mivel a sorozatot még nem néztem végig, és mivel abban több is van, de mindegy, nekik amúgy sem tulajdonítanbék nagyobb jelentősséget).
1984-et mutatott a naptár, amikor James Cameron megcsinálta minden idők egyik legjobb akciófilmjét, a Terminátort, sokat írtak már róla, én most csak egy képet mutatok, így nézett ki Schwarzi, mint a megállíthatatlan gonosz gyilkológép ebben a moziban:A folytatás 1991-ben készült el, színtén a neves direktor kezei alatt, Arnold, aki a T-100-as terminátor szerepébe ezúttal a jó oldal képviseletében bújt, így feszített akkoriban:Aztán volt neki itt már egy nem kevésbé félelmetes ellenje, Robert Patric játszotta, ő volt a T-1000-es, vagy ha úgy jobban tetszik, a higanyember:Habár a második rész hatalmas sikert aratva vált a 90-es évek egyik legnépszerűbb filmjévé Cameron nem akart folytatást. A franchiset viszont életben kellett és lehetett tartani, így Jonathan Mostow-val a rendezői székben megszületett a 3. Schwarzit sikerült megnyerni:A gonosz robot pedig itt a szemrevaló Kristanna Loken (T-X) volt (ekkor jöttem rá, hogy a terminátorokat kb. úgy jelölik, mint a windowst):A tavaly induult sorozatból csak egyetlen gépemberről teszek ki képet, ebben ő John Connor védelmezője, és gyakorlatilag miatta fogom megnézni a sorozatot. Eddig mindkét általam látott epizódban volt legalább 1 tökjó terminátoros pillanata, ráadásul, mint már említettem, még "kikapcsolva" is elnézegetném e bájos arcot:Egyelőre csak ennyit akartam, egyébként, ha kíváncsiak vagytok, a sorozat nézhető, rosszabb is lehetne, bár természetesen nem mérhető a mozifilmekhez. A rajongók azonban így is reménnyel fordulnak a 2009-es év felé, hisz jön a folytatás a mozikba, nem kisebb nevekkel, mint Christian Bale és Helena Bonham Carter. Meglátjuk.